Szabó István Szeretet Szerelem Gondolatok Versekbe foglalt Érzések Érzelmek

Ragaszkodás, gyengédség, önzetlen jóakaratban megnyilvánuló érzelem. Vágyban, odaadásban megnyilvánuló érzelem.

I

Kedves Honlap Olvasóim! Barátaim!


A közelgő ünnepek sok ember számára részben örömet, s sajnos űrömet is hozott. Úgy látszik az országunkban is egyre inkább teret- hódít a nyugati civilizáció, ami magával hozza - nem elég baj a munkanélküliséget - hanem a más ember, munka által szerzett szerény anyagiak betöréssel való eltulajdonítását. Nem tudom, és nem akarom már megérteni, hogy a piti taknyos bűnözök, miért azoktól veszik el azt a kicsit is (ráadásul emlékek), nem akarok őket a rosszra invitálni, de vannak olyan gazdagok, akik hivatalosan másoktól vették el a szerényen megdolgozott pénzt. Ma már nem számit falu, város, tanya, azt mondja valamiből meg kell élnem. De hát a védtelen nyugdíjas öregektől kell elvenni? -, azt, amiért a szülök is megdolgoztak kétkezi munkával? Milyen emberek ezek? Talán már lassan ezek is a társadalom elitjei lesznek? Ezeknek ki a példaképük? Felsoroljam! Nem kell! Már az ország ismeri őket. Íme, itt van a rosszul értelmezett „személyiség védelem", hová lett az erkölcs, hová lett az etika, hová lett a család, és ami a legfontosabb, a társadalom. Diploma, duma azzal már a mennyország is teli van. IQ az óriási, a felelősség? - világhírűek vagyunk! Hazudni! - megáldottak vagyunk, - bocsánat, nem mondani igazat -.Hatalmas hitünk, reményünk, szeretetünk van a pénzben, na és az emberi méltóságban? Ma is látom 2012-re újabb sarcokat dobnak az emberek közé, s vajon azt hiszik ez a megoldás? Szerintem nem! Nem kellene például (vagy még nem jutott senki észébe!) Békekölcsönbe kérni a gazdagoktól, a nagy milliomosoktól, milliárdosoktól a pénzt kölcsönbe kérni, abból azonnali gyors munkahelyet létesítő beruházásokat indítani, (de nem nyugati autógyárakat) nagyrészt kézi erők alkalmazásával. Mindenfajta energiaszolgáltatást állami kézbe venni. Sok életmódot felülvizsgálni, kinek miből van a nagy értékű kocsija, háza, stb. miből lett a sok vagyona, mi az, hogy bankos a király, stb. Betörő urak, nem szégyellitek a szegénytől elvenni azt a betevő falatra összekuporgatottat. El kell törölni, hogy ebben az országban a bank kilakoltathasson embereket. Talán állam az államban?  Na, jó! Sok mindenről lehetne még írni, ezt is az vegye egy picit magára, akire netán illik. Szeretném hinni, hogy a kedves betörő hölgyek, urak tévedésből mentek a szegény embereket kifosztani. Remélem nem bántottam meg valakit, ha igen! - bocsánatot kérek.   Azért olvassák az alanti kis nem igazán hízelgő kedves sorokat...



A betörők szíve - Szeretete


Amikor készítettek, apád elfelejtett számodra szívet csinálni,

Azért mondom, mert azt mondják; nem lehet szív nélkül élni.

Az első baj nálad már ott kezdődött,

A szeretet szó a hülye apádban elvetélődött.


Anyád és Apád talán szerették valamikor egymást,

Később már néha fel is falták egymást akár a tojást.

Betörő úr hozzám kapcsolatban hatalmas bunkó vagy,

Ha (?) megéred az öregséget, Isten, bizony magadra hagy.


Az emberekbe a lopással is csúnyán be tudsz törni,

Nem kell fényképalbum, csak betörőkről kell beszélni.

Voltál te már bármikor az Isten csodás házába?

Szerintem nem! -, de már elmentél lopni a jó édes anyádba!


Te el sem tudod a szar lelkeddel képzelni,

Mi az! Az emberektől, az öregektől galádul lopni,

Hát persze, hogy szereted az Istened! Az imádott pénzt!

Csak nem tudod ezt a fajtát használni;

sajnos apád nem adott hozzá észt.


Vádollak, hogy bántod az öregeket,

Titokban mersz csak jönni, lopni, félted a rohadt szaros életed,

A szívedet az első tetted után kikezdte a métely rák,

Minden öregtől lopott holmit, lent-fent a lelkedre sózzák.


Elfordultál az emberektől, az öregektől,

Úgy gondolod, majd jó szívvel fordulsz az ördöghöz.

Sajnos nem tudod legyőzni az effajta gyengédséget

Azt hiszed, majd valaki igényli e kegyetlen szeretetedet.


Az ördög most megkedvelt, elvisz a boldogság poklába,

Ott aztán fürödhetsz az ördög nagy szarába.

Megismerheted a valóságot, az ördögi mókát,

Kiélvezheted a pokoli élet minden mocskát.


Mindig kérdeztem, miért nem mész igazán gazdagot lopni?

Ott eleve egyenrangúak vagytok, nem lehet szeretetet kapni.

Ők azt hiszik, a pénzükkel megkapják az örökké valóságukat,

Elfelejtették a nagyhalhatatlanságukat.


Ne bántsd te rohadt betörő a szegény öregeket,

Ők is naponta küzdenek, megkapják a betevőjüket.

Menj el a hivatalba a gazdagokhoz segélyért könyörögni,

S meg tudod nagyjából néked is, ebből kell élni.


Miért szítód te betörő állat a gyűlöletet?

Hogy betörő vagy, az már kelt nem kevés félelmet.

Azt hiszed, hogy a tetteid sohasem fog kiderülni?

Nyugodj meg te szadista, a barátod fog, majd beköpni.


Nem vetted volna észre, Isten az feltétel nélkül szeret,

De ha ilyenek teszel, elveszted nála a hiteledet.

Tudom, azt mondod, abból nem lehet megélni,

Farkastörvények vannak, a másiknak meg kell dögleni.


Erősséged s pénzvágyaidat ne az öregen töltsd ki,

Ha így gondolod, a beled szép lassan rohadjon ki.

Inkább kérd, az Istent segítsen téged munkához,

Meglátod segíteni fog, jutsz a boldogossághoz.


Betörő úgy látom, nem akarsz a földön boldog lenni,

Csupán te szerencsétlen embert akarsz kirabolni.

Szerencsés lehet ugyan a rossz ember, 

De boldog soha, csak szívtelen gazember.


Az életbe, ha egyszer megpróbálnál visszatekinteni

Elvesztetted már azt, amit Isten néked csodaként akart adni.

Íme, itt az örökséged, eltékozoltad az Isteni léted,

Nagyon beteg a lelked, s oda lesz az élhetőséged.


Elfelejtettem tolvaj, hol van erkölcsi világod?

De már értem! Ezt a szép szót még te nem kívánod.

Jó lenne, ha tudnád, bizony ez téged is érint,

Mert a gazdagoknál, sajnos, ez sem szint!


Az erkölcs az egy összetett fogalom, nézz utána,

Ha az leszel, meglátod más lesz a lelked világa.

Te állat, barom, papolhatok néked a szeretetről,

A szeretet már összeférhetetlen nálad a szó erejéből.


Ha még egyszer erre jársz Te kedves betörő,

 Meghívlak egy kávéra, tudd meg milyen közel lesz a temető.

Nem múszály néked ágyban-párnában halni meg,

Betörő a munkája közben hősiesen haljon meg.


Holtesteden át az emberek menjenek át rajtad jól megtiporva.  

A meg maradt testedet is jól megátkozva.

Ha még marad belőled valami,

meghívjuk a kutyákat vacsorázni.  


Mi pedig mi nagyon szeretünk téged

De csak addig,,  amíg az utolsó levegőt vészed.

Kérünk mi emberek, hagyj fel ezzel az értelmetlen lopással,

 Az irántatok a gyűlölet már nincs határral.


Hallottad? - még rablóból is lehet jó Pandur,

Szedjétek össze magatokat, s lesztek erkölcsös úr.

Én bizony helyettetek megfogadnám,

Azt a bizonytalan szakmát feladnám.


Egy időre most itt hagylak benneteket,

Szedjétek össze azt a maradék eszetek.

Nem akarok már többet bizonyítani,

Értsétek meg úgyis lefogtok bukni.


Legjobb az emberi; Hit Remény Szeretet

Ha becsületesen dolgozol, ez a legjobb ismeret.

Meglátod; Isten meg fog segíteni!

Ha nem akarod; börtönben fogsz élten át rohadni.


Temetői Emlék irat:

 

Itt nyugszanak a rohadt betörők,

Akik nem érték meg az emberöltőt.

2011.12.08.


(Szabó István Szeretet Szerelem Gondolatok 12. kötet. Jogvédett)

2011.12.11.







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 47
Tegnapi: 32
Heti: 79
Havi: 485
Össz.: 118 565

Látogatottság növelés
Oldal: A BETÖRŐ SZÍVE - SZERETETE
Szabó István Szeretet Szerelem Gondolatok Versekbe foglalt Érzések Érzelmek - © 2008 - 2024 - banatossziv.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »