A KÖNNY CSOROG
A könny, mint patak a medrében csorog,
A szív bánatában rendületlenül zokog.
Kintről a kesergő emberek jajszava hallatszik,
A szeretet, szerelem a földön már nem morajlik.
Jajgat az apátlan, anyátlan gyermek,
Szeretet szót e hazában nem ismernek.
A könnyező gyermek kiállt az anyja után,
De hiába! - elment a szeretője után.
A könny a gyermeki arcon végig csorog,
Nincs, ki törődjön vele, csak a föld forog.
Sírnak az utcán, a réten, a megtépázott fák,
Hová lettetek ti boldog családszerető apák.
A család az új rendben darabokra széthullt,
Az élettel már a társadalom sem boldogult.
A kapzsik, a gőgösök szétdarabolták e hazát,
Kivitték idegenbe az ország bölcs agyát.
A könnyből elég volt. Álljon meg már végre,
Figyelj Istenre! - a könyörgésednek lesz értelme.
A könyörgést az Isten már rég, látta, hallotta,
A baj csak az, a földön most nagyon sok a munka.
A földet az emberi népnek hét nap alatt teremtettem,
Az emberek viszont rengeteg munkát adtak nékem.
Tudták, hogy a földet kölcsön adtam nékik,
Ebben is az a baj, ezt is hamar elfelejtik.
Pedig megkapták az igéket, a parancsolatokat,
E helyett gyűjtik a felesleges vagyonokat.
Más embernek, millióknak még kenyérre sincs,
Pedig a másik ember szeretete nagyobb kincs.
A könny, mint patak a medrében csorog,
A szív bánatában rendületlenül zokog.
Kintről már, jaj szava sem hallatszik,
A szeretet meghalt, a temetőben nyugszik.
Megállj múlti, ezért a lelked még fog szenvedni,
A másvilágon meg fogsz érte busásan fizetni.
A sok szennyet, a mocskot a gyerekeid cipelik,
Majd mondják a sír felett, a szüleim; voltak stricik!
Mire a sok könny az Isteni földön elapadt,
Az emberek szíve a szenvedéstől megszakadt.
Elszállt belőlük a lélek, a szellem világa,
A könny nem csorog, de eljön Isten világa.
A föld népe már nem fog többet szenvedni,
Mindezt a jó Istennek lehet majd megköszönni.
Meg fogja szüntetni, a nagy vagyonokat,
S nem fogsz látni, könnycsorgásokat.
2008.10.
(Szabó István Szeretet Szerelem Gondolatok 5. kötet)
2011.01.19.